Bmpsz header

Szakszolgálati programjaink

BMPSZ nyílt napok az országos Pedagógiai Szakszolgálatok Hete keretében, 2019. április 8-12.


Az országos Pedagógiai Szakszolgálatok Hete keretében a BMPSZ Tagintézményei nyílt napot tartanak 2019. április 8-12 között, melyre szeretettel várjuk a tisztelt érdeklődőket.

A tagintézményi nyílt napok részletes programját, időpontjait és az elérhetőségeket a lenti képre kattintva tekintheti meg.

BMPSZ - Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019.


BMPSZ Pedagógusnap, 2018.06.11.


Hagyományunkhoz híven ebben az évben is megtartottuk a pedagógusnapi megyei ünnepséget, melynek ebben az évben a BMPSZ Komlói Tagintézménye adott otthont. A műsorról a Sásdi és Komlói Tagintézmény kollégái gondoskodtak, majd sor került a Köznevelésért Díj, a vezetői és év dolgozója kitüntetések átadására.

BMPSZ Pedagógusnap, 2018.

Pécsi Tankerületi Központ Közneveléséért Díj és Elismerő Oklevél:

Brückner Ágnes- BMPSZ főigazgató-helyettes, Megyei Szakértői Bizottság vezetője

oligofrénpedagógia-szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár

Tankerületi-vezetői dicséretben részesült:

Bittner Anita- BMPSZ székhelyintézmény

ügyviteli dolgozó

Kunszt Andrea- BMPSZ Komlói Tagintézmény- vezető

klinikai és mentálhigiéniai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus

Haramzáné Felföldi Veronika

gyógypedagógus-logopédus

Alföldi Linda

pszichológus

Schubert Johanna

gyógypedagógus-logopédus

BMPSZ Pedagógusnap, 2018.

Év dolgozója:

Amrein Flóra- BMPSZ Bólyi Tagintézmény

 pszichológus

Löffler Éva- BMPSZ Komlói Tagintézmény

gyógypedagógus

Hrubi Zsuzsanna- BMPSZ Pécsi Tagintézmény

gyógypedagógus

Hoffmann Judit- BMPSZ Pécsi Tagintézmény

gyógypedagógus

Bőszné Zemó Enikő- BMPSZ Pécsi Tagintézmény

gyógypedagógiai asszisztens

Kopa Zoltánné- BMPSZ Pécsváradi Tagintézmény

gyógypedagógus

Spanbergerné Laczkó Ivetta- BMPSZ Sásdi Tagintézmény

gyógypedagógus-logopédus

Moldvay Tímea- BMPSZ Siklósi Tagintézmény

klinikai és mentálhigiéniai gyermek és- ifjúsági szakpszichológus

Rochi Andrea- BMPSZ Szentlőrinci Tagintézmény

gyógypedagógus

BMPSZ Pedagógusnap, 2018.


BMPSZ nyílt napok az országos Pedagógiai Szakszolgálatok Hete keretében, 2018. március


Az országos Pedagógiai Szakszolgálatok Hete keretében 2018-ban a BMPSZ Tagintézményei nyílt napot tartanak március 7-én, melyre szeretettel várjuk a tisztelt érdeklődőket.

A tagintézményi nyílt napok részletes programját, időpontjait és az elérhetőségeket a lenti képre kattintva programfüzetünkben tekintheti meg.

BMPSZ - Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2018.

(Felhívjuk tisztelt érdeklődőink figyelmét, hogy egyes Tagintézményeinknél előzetes regisztráció szükséges a nyílt napokon való részvételhez, melyről szintén a fent elérhető részletes program ad tájékoztatást.)
Tagintézményeink megközelíthetőségéről ide kattintva tájékozódhatnak.


2017 őszi szakszolgálati szakmai konzultációs napok, 2017. december


A Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai konzultációs napot tartott valamennyi járási tagintézményében a 2017/18-as tanév őszén. A rendezvényre meghívottak között szerepeltek a nevelési-oktatási intézmények, a járási védőnői szolgálat, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok képviselői.

A rendezvény témái és előadói:

  • A pedagógiai szakszolgálatokat érintő törvényi változások (Mánfai Zita, BMPSZ főigazgató-helyettes) Az előadás anyaga itt tölthető le.
  • A BTMN-es tanulókat érintő jogszabályi változások (Benkő Vanda, BMPSZ főigazgató) Az előadás anyaga itt tölthető le.
  • Megváltozott logopédiai ellátás (Salgóné Burkus Emma, BMPSZ Pécsi Tagintézmény, tagintézményvezető-helyettes) Az előadás anyaga itt tölthető le.
  • Tagintézményi tájékoztatás, megbeszélés


BMPSZ Pedagógusnap, 2017. június


2017. június 20-án kerület megrendezésre a BMPSZ Pedagógusnap, melynek a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pécsi Tagintézménye adott otthont a Türr István utca 3. szám alatt. Az elismerésre méltó pedagógus Kollégák mellett ebben az évben elsőként a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak, valamint műszaki dolgozóink közül többen is díszoklevelet vehettek át.

Minden kedves résztvevőnknek megtisztelő jelenlétét köszönjük!

BMPSZ Pedagógusnap, 2017.06.20.


„Tehetségműhely” programsorozat: 2016. november - 2017. október


A tehetséggondozás célja alapvetően az ismeretek és az elsajátítási folyamat kötelező tananyagon túllépő kiszélesítése.
Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a „Tehetségműhely” programsorozattal. Szeretnénk intenzív kapcsolati rendszert kiépíteni az iskolákkal, óvodákkal, hogy minél több emberi erőforrást tudjanak bevonni a tehetségsegítés folyamatába.


A BMPSZ „Tehetségműhely” programsorozat programja letölthető ide kattintva.


2016 őszi Szakszolgálati tanévnyitó és értékelő nap, 2016. augusztus


2016 augusztus 29-én került megrendezésre a 2016/2017 tanévkezdéssel párhuzamosan Szakszolgálati tanévnyitó és értékelő napunk. A rendezvénynek a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium előadóterme adott otthont. Az elhangzott előadások fő témái az aktuális rendeleti változások és az ezekre való felkészülés volt, melyek mellett az elmúlt évet értékelő előadások is helyet kaptak. Előadóink sorában köszönthettük a BMPSZ főigazgatóját és főigazgató helyettesét, tanévnyitó és értékelő napunkat előadásával megtisztelt Páva Péter, a Pécsi Tankerületi Központ Igazgatója is.

Kedves előadóinknak és minden résztvevőnknek megtisztelő érdeklődését köszönjük!

2016 őszi Szakszolgálati tanévnyitó és értékelő nap, 2016.08.29.


Negyedik BMPSZ szakmai nap, 2016. március


Negyedik szakmai napunkat 2016. március 21-én rendeztük meg, melynek az ÉFESZI adott otthont. Tanácskozásunk Sósné Pintye Mária PhDc. (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar) tolmácsolásában az írott nyelvi zavarok diagnosztikus értékeléséről szólt.

Az előadás főbb témái voltak:

  1. A szóbeliség-írásbeliség paradigma és a kognitív szemlélet.
  2. Diszlexia vagy írott nyelvi zavar?
  3. Az olvasási képesség, az olvasás modelljei
  4. Az írott nyelvi teljesítmények diagnosztikájának különböző szintjei.
  5. Az olvasási teljesítmény mögött álló kognitív-nyelvi indikátorok és azok fejlődési dinamikája az alsó és felső tagozaton.
  6. Az írás vizsgálatának módszerei, az alaki és az ortográfia elemzés lehetőségei.
  7. Az olvasási teljesítmény és a háttérindikátorok összefüggéseinek elemzése, státusz és fejlesztő diagnózis felállítása

Kedves előadónknak és minden résztvevőnknek megtisztelő jelenlétét, érdeklődését köszönjük!

Negyedik BMPSZ szakmai nap, 2016.03.21.


Második BMPSZ szakmai nap, 2014. november


2014. november 25-én másodszor rendeztük meg szakmai napunkat, amelynek mottója a „Partneri együttműködés a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és a nevelési-oktatási intézmények között” volt.

Köszöntőt Páva Péter, a KLIK Pécsi Tankerület igazgatója mondott, majd a következő előadásokra került sor:

  1. Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat bemutatása (Benkő Vanda, főigazgató, Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat)
  2. Az együttműködést szabályozó jogszabályi vonatkozások ismertetése, értelmezése (Dr. Balogh Brigitta, oktatási ügyintéző, jogász, Baranya Megyei Kormányhivatal)
  3. Tankerületi (járási) szakértői bizottság feladata (Vargáné Házlinger Szilvia, tagintézmény-vezető Szigetvári Tagintézmény)
  4. Megyei szakértői bizottság feladata (Brückner Ágnes, főigazgató-helyettes, Megyei Szakértői Bizottság)
  5. Nevelési tanácsadás feladata (Szabó Erika, tagintézmény-vezető, Pécsi Tagintézmény)
  6. Logopédiai ellátás feladata (Salgóné Burkus Emma, tagintézmény-vezetőhelyettes, Pécsi Tagintézmény)
  7. Gyógytestnevelés feladata (Tóthné Reith Judit, gyógytestnevelő, Sásdi Tagintézmény)
  8. Kiemelten tehetséges gyermekek gondozásának feladata (Berta Zita, tehetséggondozó koordinátor, Pécsi Tagintézmény)
  9. Pályaválasztási tanácsadás feladata (Krebsz János, tanácsadó pedagógus, Székhelyintézmény)
  10. Kérdések- Válaszok

Rendezvényünknek az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ adott helyet. Minden kedves partnerünk megtisztelő jelenlétét, érdeklődését köszönjük!


Oldalunkon a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat aktuális programjait tesszük közzé.